Alsó Duna szakasz
2024-ben, magyar hajóval 100 év után először eljutottunk Boszniába. 228 km-t megyünk a Duna legnagyobb mellékfolyóján, a Száván felfelé a folyó 590 km hosszú hajózható szakaszából, előtte a Duna parádés szakaszán hajózunk 240 km hosszan. A Száván évente 1-2-szer jár személyhajó (általában egy francia szállodahajó), így igazán ritka hajózási lehetőség ez az utunk. (Az út programja a szeszélyes Száva vízállásának függvényében változhat!)
1. nap: A Bánságon át a Vaskapuhoz
Indulás reggel Budapestről autóbusszal, rövid pihenőkkel utazunk Temesvárig. Városnéző séta a Bánság szép fővárosában: a barokk, a klasszicista és a szecessziós főterek, majd továbbutazás a szépséges Krassó-Szörényi-érchegységen át Herkulesfürdőre. Városnézés a Monarchia egykori kiemelt fürdővároskájában: Szapáry Fürdő, Herkules szobor, katolikus körtemplom. A fürdőváros után nem sokkal elérjük a Duna mediterrán részét, alagutakon, viaduktokon át haladva végigmegyünk a Sipi-szoros mellett, melynek végén megpillantjuk a Vaskapu I. vízlépcsőt. A duzzasztón túl hamar elérjük Szörényvárt, ahol szállásunk lesz.
2. nap: Duna-áttörés
Reggeli a Vaskapu I. vízlépcső gátján átkelünk Szerbiába, majd Kladovon hajóra szállunk (933-as folyamkilométer) és megindulunk a Dunán felfelé. Rövidesen elérjük a Vaskapu I. vízlépcsőt, a Duna legnagyobb ilyen műtárgyát. Kb. 33 métert emelkedünk fel hajónkkal a két zsilipkamrában. Elhagyva a vízlépcsőt a Sipi-szorosban haladunk, megemlékezve a legendás, ma a Duna mélyén lévő szigetről, Ada-Kalehról. A szelídebb hegyek egyre morcosabban sziklássá válnak, megnézzük a Trajanus táblát, majd beérünk az Alsó-Kazánba. A Varnica jelzőállomás mellett elhaladva végighajózunk a Felső-Kazán-szoroson (Ponikova- és Veterani-barlangok, Széchenyi Emléktábla) és a Jucz-szoroson. Elérjük a szerb Al-dunai üdülőfalut, Donji Milanovacot, szemben vele megnézzük Három Torony várát, majd innen észak-nyugat felé hajózunk. A hegyek között kanyarodva újabb nevezetességek: Greben-hegyfok, Lepenski Vir – őskori leletegyüttes, majd Drenkó vára után nyugat felé hajózva az egykori Stenka-zuhatagról megnézzük a monumentális Baross-táblát. Rövidesen a sziklák között egészen kicsire szűkült Duna az Al-Duna határát jelző Babakay-sziklánál hirtelen kiszélesedik, a jobb partot a csipkés falú Galambóc vára díszíti. Kikötés Veliko Gradiste-n (1059-es fkm). Szállás a város üdülőövezetében, az Ezüst-tónak nevezett holtág partján.
3. nap: Irány Nándorfehérvár!
Reggeli után beszállunk hajónkra, tovább hajózunk a Lokva-hegység mellett. Elhagyjuk a Néra torkolatát, Ráma várát, a Duna ismét több kilométeresre szélesedik, aztán jön az „Aranyember” „Senki-szigete”, kisvártatva megcsodálhatjuk Szendrő hatalmas, vízparti várát. Kora délután elérjük a pancsovai szigetvilágot, a Temes folyó világítótornyokkal jelzett torkolatát. Éles folyamkanyarulatok után feltűnik Belgrád, Szerbia fővárosa. A nándorfehérvári diadallal az egész világon híressé vált vár falait megkerülve hajózunk be a Dunáról a Szávára. Itt kikötünk (1170-es fkm), autóbuszra szállunk, felkeressük a Kalemegdánt (a várat), majd szállásunkra megyünk.
4. nap. A Száva alsó szakaszán
Reggel hajóra szállunk és elindulunk felfelé a Száván (0,5 fkm). Elhaladunk a Száva két partjára épült város számos hídja alatt, majd a város szórakozásra és pihenésre kiépült része, a Ciganija-sziget mellett. Az éles kanyarokat tevő folyó mentén állnak Szabács híres várának maradványai, melynek ostromáról szól az első magyar nyelvű, világi vers: „Így megadák Szabács erősségét, Bennehagyák álgyúnak bőségét”. Kora este érkezés Szávaszentdemeterre (Sremska Mitrovica) (Száva 138 fkm). A város Sirmium néven a III. század végén a Római Birodalom 4 legfontosabb városának egyike volt. Vacsora és szállás a közeli Szabácson.
5. nap. Felhajózás Boszniába
Reggeli után ismét Szávaszentdemeterre utazunk. Kilépünk Szerbiából és hajózunk tovább a Száván felfelé. Újabb éles kanyarok után a Drina folyó torkolata következik, ahonnan a folyó jobb partja már a Bosznia-Hercegovina egyik tagállamához, a Boszniai Szerb Köztársasághoz tartozik. Kisvártatva a folyó bal partját nézve is magunk mögött hagyjuk Szerbiát, elérve Horvátországot. A délutáni órákban kikötünk a Brcko-i Körzet székhelyén (Száva 228 fkm). Határvizsgálat után a szállodánkba megyünk. Estefelé szabadprogram a városban.
6. nap. Bosznia és Horvátország
Autóbusszal az egykori Sói Bánság vidékén utazunk a Tinja folyó völgyébe, hogy felkeressük Szrebrenik csodálatos, sziklákra épült lovagvárát, az ezüst várát. Következő állomásunk Gradacac városa: rövid szabadprogram a vár, a mecset és a katolikus templom környékén. Észak felé utazva Samacnál hagyjuk el Boszniát, még egy pillantást vetve a Szávára, majd Horvátországban folytatjuk utunkat. Diakóváron a székesegyházat tekintjük meg, majd Szlavónia fővárosába, Eszékre utazunk, ahol a várnegyedben teszünk sétát. Átkelve a Dráván Udvarnál elérjük Magyarországot. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
Elhelyezés: három és négy csillagos szállodákban
Időpont: 2025. június 22-27., 6 nap/5 éjszaka
Utazás: kényelmes, légkondicionált autóbusszal és hajóval
Idegenvezetés: az utazás teljes tartama alatt
Ellátás: reggeli (fakultatív félpanzió)
Teljes részvételi díj: 279 000 Ft
Ebből részvételi díj: 242 000 Ft/fő
Ebből kikötői illeték: 37 000 Ft/fő
Útlemondási biztosítás: 2,5%
Egyágyas felár: 48 500 Ft/fő
Félpanziós felár: 38 000 Ft/fő
Audio guide (a hajón): 2023-tól a részvételi díjban
Utasbiztosítás: 3 900 Ft/fő
Belépők: kb. 15 EUR
A ROHAM motoroson utaskabinok nincsenek, az éjszakai elhelyezés a programokban jelölt városok három- és négycsillagos szállodáiban történik.
Sajnos nem áll rendelkezésre alaprajz.
A(z) utazas.haristravel.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy személyes adataimat a(z) utazas.haristravel.hu direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre és telefonszámra a utazas.haristravel.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson (EDM).
Megismertem az aktuális időszakban érvényes Utazásszervező ált. szerz. feltételeit (ÁSZF).
Kiegészítő tájékoztató
A weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek.
A weboldalon szereplő, időközben aktualitását vesztett árakért, akciókért, helyesírási hibákért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, a lemondott utazásokért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk.
Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében!
Az Ön által készített „Fizetési kötelezettség nélküli ajánlatkérés” opcionális, nem számít véglegesnek.
Ön, értelmezte és elfogadta a fenti kiegészítő tájékoztatóban leírtakat, az űrlap elküldésével.
Köszönjük érdeklődését, hamarosan válaszolunk.
ajánlatok ellenőrzése, egy kis türelmet kérünk!