Európa, Duna, Alsó Duna szakasz
1. nap: A Bánságon át a Vaskapuhoz
Indulás reggel Budapestről autóbusszal, rövid pihenőkkel utazunk Temesvárig. Városnéző séta a Bánság szép fővárosában: a barokk, a klasszicista és a szecessziós főterek, majd továbbutazás a szépséges Krassó-Szörényi-érchegységen át Herkulesfürdőre. Városnézés a Monarchia egykori kiemelt fürdővároskájában: Szapáry Fürdő, Herkules szobor, katolikus körtemplom. Továbbutazás a Duna felé, utazás a Sipi-szorosban. Az útról megcsodáljuk a Vaskapu I. vízlépcsőt. Szállás Szörényváron (Turnu-Severin).
2. nap: Duna-áttörés
Reggeli után hajóra szállunk (953-as fkm) és román kiléptető határvizsgálat után megindulunk a Dunán felfelé. Az Orsovai-öbölben az elmerült városról, majd betekintve a Sipi-szorosba Ada-Kalehról, a legendás szigetről mesélünk. A szelídebb hegyek egyre morcosabban sziklássá válnak, megnézzük a Trajanus táblát, majd beérünk a Kis-Kazánba. A Varnica jelzőállomás mellett elhaladva végighajózunk a Nagy-Kazán-szoroson és Jucz-szoroson. Elérjük a szerb Al-dunai üdülőfalut, Donji Milanovacot, szemben vele megnézzük Három Torony várát, majd innen észak-nyugat felé hajózunk. A hegyek között kanyarodva újabb nevezetességek: Greben-hegyfok, Lepenski Vir – őskori leletegyüttes, majd Drenkó vára után nyugat felé hajózva az egykori Stenka-zuhatagról megnézzük a monumentális Baross-táblát. Rövidesen a sziklák között egészen kicsire szűkült Duna az Al-Duna határát jelző Babakay-sziklánál hirtelen kiszélesedik, a jobb partot a csipkés falú Galambóc vára díszíti. Kikötés Veliko Gradiste-n (1059-es fkm), belépő vizsgálat Szerbiába. A határvizsgálatok időigényének függvényében a hajóról kiszállva fürdőzési lehetőség szállásunknál az aqua parkban, vagy az Ezüst-tóban.
3. nap: Irány Nándorfehérvár!
Reggeli után beszállunk hajónkra, tovább hajózunk a Lokva-hegység mellett. Elhagyjuk a Néra torkolatát, Ráma várát, a Duna ismét több kilométeresre szélesedik, aztán jön az „Aranyember” „Senki-szigete”, kisvártatva megcsodálhatjuk Szendrő hatalmas, vízparti várát. Kora délután elérjük a pancsovai szigetvilágot, a Temes folyó világítótornyokkal jelzett torkolatát. Éles folyamkanyarulatok után feltűnik Belgrád, Szerbia fővárosa. A nándorfehérvári diadallal az egész világon híressé vált vár falait megkerülve hajózunk be a Dunáról a Szávára. Itt kikötünk (1170-es fkm), autóbuszra szállunk, felkeressük a Kalemegdánt (a várat), majd szállásunkra megyünk.
4. nap: A Vajdaság és a Szerémség határán
Reggeli után beszállunk a Száván ringatózó hajónkra. A Dunára kihajózva (1170-es fkm) tovább haladunk felfelé. A bal part Vajdaság, a jobb part Szerémség. A belgrádi Nagy-Hadisziget után mindjárt Zimonynál, egykori határvárosunknál járunk. Nagy kanyarulatok, magas löszfalak alkotta partok, hosszan nyújtózkodó szigetek teszik változatossá utunkat. Lassan elérjük a Tisza torkolatát, szemben vele a szalánkeméni löszmagaslat. A Kerekedi-szigetnél egészen közeli élményt nyújt a nomád állattartás. Újvidékig érintjük még Karlócát, majd a Duna-Tisza-Duna-csatorna torkolatát. Újvidéken (1255-ös fkm) kiszállunk. Autóbusszal felmegyünk a Duna egyik legszebb, egyben jelképes pontjára, a péterváradi várba. Vacsora és szállás Újvidéken.
5. nap: A Vajdaságban
Délelőtti városnézés Újvidéken, séta a belvárosban, majd rövid szabadprogram. Utazás autóbusszal Szabadkára. Városnézés a szecessziós belvárosban, utána látogatás Tóthfaluban: megnézzük a „mini Délvidéket”, az elmúlt napokban bejárt táj újonnan készült makettjét. Fakultatív program keretében kis itókával, süteményekkel búcsúzunk a Délvidéktől. Utazás Budapestre. Érkezés a kora esti órákban
Időpont: 2025 április 29 – május 3., szeptember 16-20., 5 nap / 4 éj
Elhelyezés: 3 és 4 csillagos szállodákban
Utazás: kényelmes, légkondicionált autóbusszal és hajóval
Idegenvezetés: Szegedtől Szegedig
Ellátás: reggeli (fakultatív félpanzió)
Teljes részvételi díj: 233000 Ft
Ebből részvételi díj: 198 000 Ft/fő
Ebből kikötői illeték: 35 000 Ft/fő
Egyágyas felár: 31 500 Ft/fő
Félpanziós felár: 30 400 Ft/fő
Audio guide: 2023-tól a részvételi díjban
Útlemondási biztosítás: 2,5%
Utasbiztosítás: 3 250 ft/fő
A részvételi díj a belépőket, a tóthfalui programot (összesen kb. 10 EUR) nem tartalmazza!
A ROHAM motoroson utaskabinok nincsenek, az éjszakai elhelyezés a programokban jelölt városok három- és négycsillagos szállodáiban történik.
Sajnos nem áll rendelkezésre alaprajz.
A(z) utazas.haristravel.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy személyes adataimat a(z) utazas.haristravel.hu direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre és telefonszámra a utazas.haristravel.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson (EDM).
Megismertem az aktuális időszakban érvényes Utazásszervező ált. szerz. feltételeit (ÁSZF).
Kiegészítő tájékoztató
A weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek.
A weboldalon szereplő, időközben aktualitását vesztett árakért, akciókért, helyesírási hibákért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, a lemondott utazásokért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk.
Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében!
Az Ön által készített „Fizetési kötelezettség nélküli ajánlatkérés” opcionális, nem számít véglegesnek.
Ön, értelmezte és elfogadta a fenti kiegészítő tájékoztatóban leírtakat, az űrlap elküldésével.
Köszönjük érdeklődését, hamarosan válaszolunk.
ajánlatok ellenőrzése, egy kis türelmet kérünk!