Felső Duna szakasz
Hajóút Győrtől Passauig városnézésekkel, a Duna bemutatásával, zsilipelésekkel, az összes szép szakasz vízről való megcsodálásával. Éjszakázás a Duna legszebb pontján, parti, négycsillagos wellness hotelben!
1. nap. (Budapest –) Győr – bősi vízlépcső – Pozsony
Indulás reggel autóbusszal Budapestről, érkezés Győr barokk belvárosába. Az autóbusszal érkezők és a Győrből indulók felszállnak a Rábán, a várfal tövében álló hajóra. Hajózás ki a Mosoni-Dunára, majd azon lefelé Vénekig (1,5-ös fkm), itt az új zsilipen való átkelés után elérjük a Nagy-Dunát (1794-es fkm). Hajózás a Szigetköz mellett az innen már felsőszakasz jellegű folyamon. Bősnél zsilipelve a felvizen folytatjuk utunkat, a templomok tornyával egy magasságban hajózunk. Somorja térségében tóvá terebélyesedik a Duna. Megismerjük a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetét, működését. A víztározó felett az ismét sebes Dunán érjük el Pozsonyt (1868-as fkm) a bősi zsilipelés időtartamától függően késő délután. A történelmi belvárosban tett városnéző sétával zárjuk a napot.
2. nap. Pozsony – Dévény – Bécs – Tulln
Reggeli után autóbusszal Dévénybe (1880-as fkm) utazunk, a vár tövében, a Porta Hungaricanál hajóra szállunk, s elindulunk a sebes Dunán felfelé. A Morava folyó torkolatától már Ausztriában hajózunk. Rövidesen feltűnik a bájos Hainburg városa. Bécs közelében zsilipelünk Freudenaunál, majd áthajózunk az osztrák fővároson, megismerkedünk az osztrák főváros hídjaival és az ENSZ negyeddel. A Bécsi-erdő hegyeit kerülve elérjük a greifensteini zsilipet, majd kikötés Tullnban (1964-es fkm). Megcsodáljuk a Niebelung legenda egy eseményét feldolgozó szoborcsoportot, mely Attila hun vezér lánykérését mutatja be a kis Csaba királyfival. Szállásunk Tulln közponjában, közvetlenül a kikötő mellett lesz. Félpanziót kérők egy belvárosi étteremben kapnak vacsorát.
3. nap. Krems – Aggstein – Persenbeug – Grein – Linz
Reggeli után autóbusszal a Wachau központjába, Kremsbe utazunk: séta a belvárosban, majd hajóra szállunk (2002-es fkm) és elindulunk a Kulturális Világörökség részét képező Wachau kultúrtájon a szőlő és sárgabarack termelés vidékén. Jönnek sorra a Wachau szép kis települései: Weißenkirchen, Spitz, majd a Vénuszáról híres Willendorf. Aggsbachnál kikötünk, aki szeretne, autóbusszal felmegy az aggsteini várhoz, ahol a Wachau vidékének legszebb panorámájában gyönyörködhetünk. A hajó közben továbbhalad Schönbühel kolostora, majd híres kastélya mellett, aztán feltűnik a melki apátság. Újabb zsilipelés következik, majd nekivágunk a Nibelungengau nevű, lankás hegyekkel övezett folyószakasznak. .Marbachnál visszaszállnak a várlátogató utasok. Zsilipelés a persenbeugi Habsburg-kastély tövében. Itt született utolsó királyunk, IV. Károly. A duzzasztó felett a Strudengau mesébe illő világa következik. A Wörth-sziget felett Greinben (2178-as fkm) kikötünk, majd linzi szállásunka megyünk autóbusszal.
4. nap. Mauthausen – Linz – Donauschlinge – Schlögen
Reggeli után városnéző sétára indulunk Linz belvárosában: a régi dóm, a jezsuita templom, az ’56-os tábla, a főtér, az óváros középkori épületei. Majd autóbusszal Mauthausenbe megyünk, ahol hajóra szállunk (2112 fkm). Indulás után rövidesen zsilipelünk Abwindennél, tovább hajózva felfelé a Traun folyó torkolata felett megismerjük Linz másik arcát: az acél- és vegyi üzemek világát, a kikötők sorát, ahol évente közel 3 millió tonna árut rakodnak. A hajógyárat elhagyva beérünk Linz belvárosába, a Dunáról szemlélhetjük a reggeli sétánk helyszíneit. Linz felett szép, szabadfolyású szakaszon hajózunk az ottensheimi vízlépcsőig, zsilipelünk, és hajózunk tovább a Malom-vidék felé. A közeli aschachi zsilipnél elérjük a hegyeket. A zsilipben 16 métert megyünk felfelé, majd a hatalmas kapuk kinyílása után a Duna tündérvilágába érünk. Az erdős hegyek között kanyargunk a festői szakaszon egészen a híres Donauschlingéig (Duna-hurok), itt Schlögennél (2187-es fkm) kikötünk, és elfoglaljuk szobánkat a Duna legszebb pontján álló welness hotelben, és a csodálatos panorámájú hotel teraszán elfogyasztjuk vacsoránkat.
5. nap. Schlögen – Passau
Reggeli után hajóra szállunk. és továbbra is szépséges hegyek között haladunk. Engelhartszellnél a trappista kolostort csodálhatjuk meg a Dunáról majd következik a szép jochensteini vízlépcső és a híres, sziklán álló Nepomuki Szent János szobor. Másfél óra múltán feltűnik a Duna ékköve, Passau a három folyó összefolyásával. Kikötünk (2225-ös fkm), búcsút véve a hajótól városnéző sétára indulunk: Gizella királynénk sírja, a dóm és benne Európa legnagyobb orgonája, szűk sikátorok, középkori épületek. Városnézés után szabadprogram, vásárlási lehetőség. Délután indulás haza autóbusszal, egészségügyi megállókkal érkezés Győrbe 21 óra után, Budapestre 23 óra körül.
Időpont: 2025. augusztus 25-29. (5 nap/4 éjszaka)
Elhelyezés: szállodában*** és ****, kétágyas fürdőszobás szobákban.
Ellátás: reggeli, vagy félpanzió
Utazás: hajóval és autóbusszal
Alap részvételi díj: 276 500 Ft/fő
Ebből részvételi díj: 248 000 Ft/fő
Ebből kikötői illeték: 28 500 Ft/fő
Útlemondási biztosítás: 2,5 %
Utasbiztosítás: 3 250 Ft/fő
Választható szolgáltatások
Egyágyas felár: 75 000 Ft
Félpanziós felár: 49 400 Ft
Rádióvevős fülhallgató: 2023-tól a részvételi díjban
Belépők: kb. 15 EUR.
A ROHAM motoroson utaskabinok nincsenek, az éjszakai elhelyezés a programokban jelölt városok három- és négycsillagos szállodáiban történik.
Sajnos nem áll rendelkezésre alaprajz.
A(z) utazas.haristravel.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy személyes adataimat a(z) utazas.haristravel.hu direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre és telefonszámra a utazas.haristravel.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson (EDM).
Megismertem az aktuális időszakban érvényes Utazásszervező ált. szerz. feltételeit (ÁSZF).
Kiegészítő tájékoztató
A weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek.
A weboldalon szereplő, időközben aktualitását vesztett árakért, akciókért, helyesírási hibákért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, a lemondott utazásokért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk.
Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében!
Az Ön által készített „Fizetési kötelezettség nélküli ajánlatkérés” opcionális, nem számít véglegesnek.
Ön, értelmezte és elfogadta a fenti kiegészítő tájékoztatóban leírtakat, az űrlap elküldésével.
Köszönjük érdeklődését, hamarosan válaszolunk.
ajánlatok ellenőrzése, egy kis türelmet kérünk!