Felső Duna szakasz
Utazás autóbusszal Passauba, szállás a Duna legszebb pontján welness hotelben, útközben városnézések, majd négy nap hajózás látványosságok felkeresésével Győr történelmi belvárosáig, onnan busszal Budapestig,
1. nap: Budapest– Melk – Grein – Schlögen
Indulás reggel Budapestről. Autóbuszos utazás Melkbe, ahol megnézzük a híres, bencés apátságot: márványterem, könyvtár, templom, múzeum. Továbbutazás a szépséges Strudenben fekvő bájos Grein városkába, ahol felkeressük a Szász-Coburg-Gotha család kastélyát, megnézzük az árkádos udvart, a gyémántos boltozatot, a lovagtermet és a várkápolnát. Innen az egész Duna egyik legszebb pontjára, Schlögenbe utazunk, és elfoglaljuk szobáinkat a parádés wellness hotelben, elfogyasztjuk vacsoránkat az elképesztő panorámával rendelkező teraszon.
2. nap: Schlögen – Passau – Donauschlinge – Linz
Reggeli után Passauba utazunk. Városnézésünk során felkeressük a dómot, mely a világ egyik legnagyobb orgonájának is helyet ad, Gizella királynénk sírját, majd az óváros bájos utcácskáiban sétálva eljutunk az Inn, az Ilz és a Duna összefolyásához. Behajózás után elindulunk hajónkkal völgymenetben a 2225-ös folyamkilométertől. A német-osztrák határszakaszon elérjük a jochensteini vízlépcsőt. Első zsilipelésünk után osztrák területre érve nekivágunk a Duna legfestőibb szakaszának, áthaladunk a hajózható részt tekintve legkisebb sugarú kanyaron, a Donauschlingén (Duna-hurok). Több mint 40 km-en át hajózunk erdős hegyek között, kiérve a wörth-i síkra még kétszer zsilipelünk: Aschachnál, majd az ottensheimi kastély felett. Kora este elérjük Linzet (2135-ös fkm). A zsilipek által meghatározott érkezési időtől függően séta a főtér környékén: Szállás és vacsora egy Duna parti hotelben.
3. nap: Linz – Wallsee – Maria Taferl – Wachau – Dürnstein – Krems
Reggeli után autóbusszal Wallsee-be (2093-as fkm) utazunk, itt szállunk fel hajónkra. Hamarosan elérjük a Felső-Duna egyik legszebb szakaszát, a Struden-t, az egykor hírhedten veszélyes víziutat, a Duna erdőkkel, hegyekkel körbevett szűkületét. A vízről pompás rálátás nyílik Werfenstein várára, Greinburg első nap felkeresett kastélyára. Mire kitágul előttünk a környék elérjük az első nap már megismert ybbs-i vízlépcsőt, majd kikötünk Marbachban. Autóbusszal felmegyünk a Niebelungengau hegyeire, megnézzük a Maria Taferl csodálatos kegytemplomát és annak kincstárát. Emmersdorfban visszaszállunk hajónkra, és kisvártatva elérjük a Duna – a Vaskapu mellett – leghíresebb szakaszát, a Wachaut. Ahogy a melki apátság lenyűgöző épülete távolodik, úgy tűnik fel Schönbühel kastélya, a Duna mente egyik legjellemzőbb épületegyüttese, majd Aggsbach Dorfban kikötünk, s buszunkkal felmegyünk a hegycsúcson magasló Aggstein várához, ahonnan pazar panoráma tárul elénk. Hajónkra visszaszállva a híres bortermő vidék szőlős hegyoldalai között hajózunk Kremsig (2002 fkm), városnéző séta. Autóbusszal Tullnba megyünk, a Dunához közeli, új hotelben elfoglaljuk szobáinkat. A félpanziót igénylőknek egy közeli étteremben lesz a vacsora
4. nap: Tulln – Klosterneuburg – Tulln – Bécs – Pozsony
Reggeli után autóbusszal Klosterneuburgba utazunk, megcsodáljuk az ausztriai Habsburgok „Escorial-jának” elképzelt Ágoston-rendi kolostort, majd Tullnba utazunk. Itt az Attila hun vezér lánykérését ábrázoló szoborcsoportnál hajóra szállunk (1964-es fkm). Rövidesen zsilipelünk Greifensteinnél, majd elérjük Bécset. Áthajózunk az osztrák fővároson, annak számtalan hídja alatt, látva a modern Bécs felhőkarcolóit. Freudenaunál újabb zsilip, majd a nagyon sebes „bécsi Dunán” gyorsan közeledünk a Kárpát-medence felé. Hainburgnál búcsúzunk Ausztriától, csupán egyetlen kanyar, és felettünk, a sziklákon ott áll Dévény vára. Ez a Porta Hungarica. Kisvártatva feltűnik Pozsony, itt kikötünk 1868-as fkm), és sétát teszünk az óvárosban: a koronázó székesegyház, a reformkori országgyűlések háza, a tűztorony és megannyi más látnivaló egykori fővárosunkban. Szállás az óváros szomszédságában.
5. nap: Pozsony – Bős – Győr – Budapest
Reggeli után hajóra szállva nekivágunk az utolsó 100 km-nek. Pozsony alatt hamar elérjük a bősi duzzasztó felvizét, a tóvá szélesedő folyón, majd az erőmű üzemvíz csatornájában hajózunk a zsilipig. Útközben megismerkedünk a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetével, tervezett működésével, megvalósult részével. Legnagyobb szintkülönbségű zsilipelésünk után elérjük a sebes Szigetközi-Dunát. A Felső-Duna földrajzi értelemben vett alsó pontján, Gönyünél (1794-es fkm) befordulunk a Mosoni-Dunába, a véneki torkolati műnél zsilipelünk, majd felhajózunk Győrbe (14-es fkm), a történelmi belvárosban kb. 17:30-kor kikötünk. Innen autóbusszal utazunk Budapestre.
Időpont: 2025. május 19-23.
Elhelyezés: szállodában***, ****, kétágyas fürdőszobás szobákban.
Ellátás: reggeli, vagy félpanzió
Utazás: hajóval és autóbusszal
Alap részvételi díj: 296 000 Ft/fő
Ebből részvételi díj: 264 000 Ft/fő
Ebből kikötői illeték: 32 000 Ft/fő
Útlemondási biztosítás: a befizetett díjak 2,5 %-a
Utasbiztosítás: 3 250 Ft/fő
Egyágyas felár: 48 800 Ft/fő
Félpanziós felár: 76 000 Ft/fő
Rádióvevős fülhallgató: 2023-tól a részvételi díjban
Belépők: kb. 50 EUR.
A ROHAM motoroson utaskabinok nincsenek, az éjszakai elhelyezés a programokban jelölt városok három- és négycsillagos szállodáiban történik.
Sajnos nem áll rendelkezésre alaprajz.
A(z) utazas.haristravel.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy személyes adataimat a(z) utazas.haristravel.hu direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre és telefonszámra a utazas.haristravel.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson (EDM).
Megismertem az aktuális időszakban érvényes Utazásszervező ált. szerz. feltételeit (ÁSZF).
Kiegészítő tájékoztató
A weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek.
A weboldalon szereplő, időközben aktualitását vesztett árakért, akciókért, helyesírási hibákért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, a lemondott utazásokért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk.
Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében!
Az Ön által készített „Fizetési kötelezettség nélküli ajánlatkérés” opcionális, nem számít véglegesnek.
Ön, értelmezte és elfogadta a fenti kiegészítő tájékoztatóban leírtakat, az űrlap elküldésével.
Köszönjük érdeklődését, hamarosan válaszolunk.
ajánlatok ellenőrzése, egy kis türelmet kérünk!